Dr. Háray Alfrédné Emlékdíj
Alapszabály
A Magyar Radiográfusok Egyesülete (MRAE) Emlékdíjat alapított azzal a szándékkal, hogy kiemelkedő szakmai és közösségi tevékenységet nyújtó tagjait elismerésben részesítse. A díjat dr. Háray Alfrédnéról, az Egyesület alapítójáról, örökös tiszteletbeli elnökéről nevezte el. Alapítás éve: 2011. Az emlékdíj évente egyszer kerül átadásra, jelesen minden év novemberében a Radiográfus Világnap alkalmából ünnepélyes keretek között, a Háray család képviselőjének jelenlétében. A díjazottat előzetesen írásban értesíti az Elnökség. A díjat az Egyesület mindenkori elnöke adja át. Az emlékdíj formája- sorszámozott oklevél
- emlékplakett (évszám, díj neve, Egyesület logója)
Az emlékdíj adományozásának rendje:- a díj odaítélésére írásban indokolt javaslatot tehetnek a munkahelyi vezetők (vezető asszisztens), vagy az Egyesület bármely tagja
- a javaslatokat az Egyesület titkárához kell eljuttatni elektronikus levél formájában az mrae@mrae.hu e-mail címre)
- jelölési időszak: minden év április 01. és szeptember 30. közötti időszak. (Ettől eltérő rendelkezést a díjátadót megelőző Közgyűlés hozhat.)
Az emlékdíj odaítélésénél figyelembe vehető szempontok a jelölt személyére vonatkozóan:- a jelölt személy az egyesület tagja
- példamutató, megbízható szakmai munkavégzés
- legalább 10 év szakmai gyakorlat
- közvetlen vezetői, illetve dolgozói elismerik a jelölt személy kiemelkedő munkáját
- az egyesület érdekében tevékenykedik
- fiatalabb munkatársait segíti, szakmailag pártfogolja
- kreativitás és újító mentalitás jellemzi
- oktatói, tudományos munkát végez
- erkölcsi igényességével, kiemelkedő szakmai munkájával követendő mintául szolgál munkatársainak
Dr. Háray Alfrédné Emlékdíj - Adatlap a javaslathoz Dr. Háray Alfrédné Emlékdíj - Nyilatkozat
Az emlékdíj odaítéléséről a beérkező javaslatok alapján a Bíráló Bizottság dönt. Bíráló Bizottság tagjai:- 1 fő a Háray család képviseletében
- 3 fő MRAE elnökségi tag (az egyesület mindenkori elnöke + 2 fő tag)
- 1 fő MRAE Felügyelő Bizottságának elnöke
A Bíráló Bizottság mandátuma a jelölési időszak kezdetétől a díj átadásának napjáig tart. Az Emlékdíj odaítélésének kizáró feltételei:- MRAE elnökségi tag nem lehet jelölt
- egy adott személynek csak egyszer ítélhető oda a díj, de az adott alkalomkor tett jelölések száma az adott személyre tekintve korlátlan
A díjat átadáskor indokolni kell, melynek alapja a jelölő személyek írásos előterjesztése. A díjazás ténye és a jutalmazott személy kiléte az egyesület elektronikus hírlevelében, illetve a honlapon megjelenik. A Magyar Radiográfusok Egyesületének Közgyűlése a dr. Háray Alfrédné Emlékdíj alapszabályát 2011.04.16. napján elfogadta. Módosítva: 2014. 07. 22.
Díjazottak:
DR HÁRAY ALFRÉDNÉ MEGEMLÉKEZÉS 2019 DR HÁRAY ALFRÉDNÉ MEGEMLÉKEZÉS 2019 DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2018. - Kőmezei Ágnes DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2018.- Kőmezei Ágnes Nemzetközi Radiográfus nap (2018. november 10.) alkalmából tartott tudományos programunk Kaposvárott teltházas volt, ahol átadásra került a 2018-s dr Háray Alfrédné emlékdíj is. Idén, Kőmezei Ágnes kapta a díjat, melyet az Egyesület elnöke, Németh Kata adott át. DÍJAZOTT: KŐMEZEI ÁGNESÁgi a röntgenasszisztensi szakiskola után elvégezte a HID képalkotói ráképzést, a radiográfusi főiskolai képzést és menedzseri képzést is. Jelenleg a SE Képalkotó Diagnosztika Radiológia osztályának vezetőasszisztense. Hosszú évek óta MRAE tag. Több cikluson keresztül a Felügyelő Bizottságot vezette, majd egy cikluson keresztül az Etikai Bizottságban volt. Gondosan kezelte az Egyesület anyagait az MRAE székhelyén, mely az oda érkező postáinkban és az ott megrendezésre kerülő továbbképzésünk helyszínének ügyintézésében nyilvánult meg. Több hazai szakmai kongresszuson vett részt saját előadásaival és kollégái előadásainak előkészületével támogatta őket. DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2017. - Fehér Lászlóné DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2014.- Fehér Lászlóné Magyar Radiográfusok Egyesülete (MRAE) 14. alkalommal rendezte meg a Radiográfusi Világnapot 2017. november 11-én. Németh Katalin elnök köszöntötte az egybegyűlteket és bemutatásra került az idei év díjazottja, majd átadásra került a dr. Háray Alfrédné Emlékdíj, melyet a jelölések alapján dr. Fehér Lászlóné kapott meg. DÍJAZOTT: FEHÉR LÁSZLÓNÉErzsi jelenleg nyugdíj mellett dolgozik a SE. Radiológiai Klinika Diagnosztikai laborban, fiatalokat meghazudtoló, töretlen energiával és lendülettel, mint a klinika röntgendiagnosztikai részlegének oszlopos tagja. Szakmai tapasztalatára és lelkesedésére a napi betegellátás mellett a főiskolai hallgatók felvételtechnikai gyakorlati oktatásában is nagy szükség van. Röntgenasszisztens képzős hallgatók felvétel-technikai gyakorlati oktatása. Elméleti továbbképzés tanfolyamban való részvétel a vezető röntgenasszisztensek részére. Több hazai és külföldi kongresszusokon vett rész előadóként, valamint szakmai pályázatokon nyert el sikeres eredményeket. A MESZK Képalkotó Diagnosztikai tagozatának vezetőségi tagja volt éveken át.
Az MRAE megalakulása óta 2017 áprilisáig elnökségi, illetve vezetőségi tagja volt:
1992. dec.-től vezetőségi tag.
1993. márc-tól vez.tagként Budapesti és Pest megyei régiófelelős
1998.05.21-i közgyűlésen vez.tagként az egyesület jegyzőjévé választották.
2001.05.21.-től az Ellenőrző Bizottság elnöke
2009-től az Etikai Bizottság elnöke. DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2016. - Péter Erzsébet Rozália DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2014.- Péter Erzsébet Rozália MRAE XIII. Radiogáfus Világnap a “Szemelvények az Uzsoki Utcai Kórház Röntgen Osztályának munkájából" címmel került megrendezésre (2016. november 12.), ahol az idei év dr Háray Alfrédné Emlékdíjat az Egyesület elnöke, Németh Kata adta át Péter Erzsébet kolléganő részére. DÍJAZOTT: PÉTER ERZSÉBET ROZÁLIAErzsi a Tolna Megyei Balassa János Kórház Röntgenosztályának vezető röntgenasszisztense 1998 óta, korábban az angiográfia vezetőasszisztense volt. Több mint 40 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Folyamatosan képzi magát, mindig naprakész a folyton változó világunkban. Kollégái szakmai fejlődésére is odafigyel, támogatja őket. Nagy hangsúlyt fektet a jó munkahelyi légkör kialakítására és megtartására. Pályafutása, lojalitása a szakmánkhoz mindannyiunk számára példamutató.
Több hazai szakmai fórumon vett részt és előadásával gazdagította a rendezvényeket.
Díjai:
- Kiváló Dolgozó kitüntetés, 1981
- Az év szakdolgozója kitüntetés, 2000
- MRAE Oklevél az oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért, 2002
- MESZK Szakmai Díj, 2008
- Miniszteri Dicséret, 2009 DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2015. - Török Andrásné DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2014.- Török Andrásné A Nemzetközi Radiográfus Világnap alkalmából ünnepélyes keretek között adta át az emlékdíjat az Egyesület elnöke, Vandulek Csaba Török Andrásné részére 2016. november 12-én. DÍJAZOTT: TÖRÖK ANDRÁSNÉTöbb mint 50 éve dolgozik röntgenasszisztensként. A budapesti Radiológiai Klinikán kezdte pályafutását, majd az ORFI dolgozója lett. . A hivatalos nyugdíjazása előtt kevés időt a Honvéd Kórházban is dolgozott, majd nyugdíjasként visszatért az ORFI-ba, az átalakulás után a Budai Irgalmasrendi Kórház röntgenasszisztense jelenleg is. Közel 15 éven keresztül volt a Magyar Röntgenasszisztensek Egyesületének gazdasági vezetője. Számtalan kongresszus, köztük nemzetközi, ill. az Egyesület valamennyi rendezvénye előkészítésében, lebonyolításában majd az elszámolásban működött közre. DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2014. - Somogyiné Csiki Mária DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2014.- Somogyiné Csiki Mária Radiográfus Világnap alkalmából ünnepélyes keretek között került átadásra a 2014. évi Emlékdíj. Az emlékdíjat az Egyesület titkára, Németh Katalin adta át Riának a köszöntőjét követően. DÍJAZOTT: SOMOGYINÉ CSIKI MÁRIARia több évtizede dolgozik a szakmájában. A gyakorlati továbbképzés mellett mindig fontosnak tartotta az elméleti továbbképzést mind a saját, mind a környezete számára. Bizonyítja, hogy évekig részt vett a röntgenasszisztensek gyakorlati képzésében. Rendszeresen részt vett és tartott előadásokat tudományos fórumokon, kongresszusokon idehaza és külföldön egyaránt. A MRAE kezdeti időszakában, 1997-től 2001-ig a MRAE-nek titkára; Dr. Háray Alfrédné elnök asszonnyal dolgozott, akivel nagyon szép és tartalmas éveket töltöttek együtt. Munkájuk során kölcsönös tisztelet alakult ki. Ria többször mesélte,” milyen nagy ajándék, hogy együtt dolgozhat Lola nénivel, ugyanis egy olyan finom jelenség, akivel ritkán találkozik manapság az ember. DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2013. - Lukovits Tamásné DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2013. - Lukovits Tamásné A Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete (MRAE) 10. alkalommal rendezte meg a radiográfusi világnapot 2013. november 9-én. Vandulek Csaba elnök köszöntése után átadásra került a dr. Háray Alfrédné Emlékdíj, melyet az idei jelölések alapján dr. Lukovich Tamásné, Kati kapott meg. Az emlékdíj évente egyszer kerül átadásra ünnepélyes keretek között, a Radiográfusi Világnap alkalmával. Vandulek Csaba az oklevél és az emlékplakett átadása előtt beszélt Lukovichné, Kati példamutató pályájáról. DÍJAZOTT: DR. LUKOVICH TAMÁSNÉ Jelenleg a Magyar Honvédség- Egészségügyi Központ, Központi Radiológiai Diagnosztikai Osztály vezetőasszisztense, 110 szakdolgozó munkáját vezeti, irányítja és szervezi. Személye vezetőasszisztensként megbízható és hiteles, kollégái számára biztos pont, akire mindig számíthatnak. Pályafutása során folyamatosan támogatta és oktatta a fiatalabb munkatársakat. Oktatói tevékenysége során tanította a röntgenasszisztenseket, jelenleg a SE ETK-n gyakorlatvezetőjeként is tevékenykedik. 2001 - 2009 között a Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesületének elnöke volt. 2009 augusztusában a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki, az állami kitüntetést radiológiai asszisztensi munkájának elismeréseként kapta meg. Dr. Lukovich Tamásnét, Katit emberi hozzáállása, erkölcsi mintát nyújtó személyisége, sok éves tapasztalata és szakmai tudása méltóvá tette a dr. Háray Alfrédné emlékdíjra. Kiegyensúlyozott, harmonikus egyénisége és az általa képviselt emberi értékek követendő példaként szolgálnak mindannyiunknak számára. Ezúton gratulálunk még egyszer neki! Az átadás színvonalát tovább emelte, hogy a Háray család személyesen képviseltette magát a rendezvényen. A díjátadón készült képeket megtekintheti Képgalériánkban, ide kattintva. DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2011. - Dr Kovács Lászlóné DR HÁRAY ALFRÉDNÉ EMLÉKDÍJ 2011. - Dr Kovács Lászlóné A Nemzetközi Radiográfus Naphoz kapcsolódó ülésen adták át az újonnan alapított Dr. Háray Alfrédné Emlékdíjat. A díjat olyan személyiségnek ítélik meg, aki példamutató módon, tudományos munkájával, kiemelkedő oktatási tevékenységével, radiográfus szakma iránti szeretetével kiérdemelte azt. DÍJAZOTT: DR. KOVÁCS LÁSZLÓNÉ CILIKE A díjat első alkalommal olyan személynek adta át Vandulek Csaba, az MRAE elnöke, aki kimagasló szakmai és oktatói tevékenységével, emberi magatartásával példaképe lehet a jövő radiográfusainak, és az elkövetkezendő években büszkén léphetnek nyomdokába a leendő díjazottak. Az újonnan alapított díj kapcsán dr. Háray Alfrédné lányának megköszöntük segítségét. Gratulálunk! A díjátadón készült képeket megtekintheti Képgalériánkban, ide kattintva.
In Memoriam - dr. Háray Alfrédné (1928–2005)
Hosszan tartó és nagy türelemmel viselt betegség után 2005. december 6-án elhunyt dr. Háray Alfrédné (Lola néni), a Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesületének egyik alapítója,örökös tiszteletbeli elnöke.
Az érettségi vizsga letétele után 1947-től 1950-ig a Budapesti Pázmány Péter Jogtudományi Egyetem hallgatója volt, de az ezt követő években, a szükségnek engedve, a családjának szentelte életét. Miután két évet a miskolci Vasgyári Kórház Röntgenosztályán dolgozott, 1970-ben röntgenaszszisztensi képesítést szerzett.
1971-től 2001-ig a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján dolgozott, 1982-től mint klinikavezető asszisztens.
1982-től tíz éven át szervezte a röntgenasszisztensek országos továbbképző tanfolyamait, amelyre évente két alkalommal került sor. 1986 és 1990 között vizsgabizottsági tag volt az Egészségügyi Dolgozók Szakiskolájában szervezett röntgenasszisztens-képző tanfolyamok képesítővizsgáin. 1989-ben részt vett a röntgenasszisztensi jegyzet előkészítésében, ő írta az Asszisztensi etika című fejezetet.
1992-ben jelentős szerepet vállalt a Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesületének megalakításában, amelynek 1992 és 2000 között választott elnöke volt. Ez idő alatt komoly feladat hárult rá a Magyar Radiológus Asszisztensek kongresszusainak szervezésében, 2000-ben pedig ő volt a IV. Közép- európai Kongresszus fő szervezője.
1994-ben részt vett a Népjóléti Minisztérium által készített röntgenasszisztensi kerettanterv lektorálásában. 1998-ban aktív szereplője volt az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalakítását célul kitűző előkészítő tárgyalásoknak.
Munkásságáért miniszteri dicséretben részesült, majd elsőként vehette át a Medicine School díjat. Hosszú éveken keresztül tanúi lehettünk nemes szolgálatának, amelyet értünk, egyesületünkért és a hivatásáért végzett.
Szeretettel és tisztelettel fogunk gondolni rá!
„Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltetô ’eszmévé’ fínomul, Mely fennmarad s nôttön nô tiszta fénye, Amint idôben, térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik.” (Arany János) |